🎉 Elindult az ÚJ felületünk! 🎉 Rendelj könnyedén elvitelre, vagy házhoz 🍔🛵

🍔 Nem akartunk éttermet nyitni. Egyszerűen csak szeretünk jókat enni.

Szeretjük azt az érzést, amikor az ember beül valahova a barátaival,
rendel egy jó burgert és az egésznek van hangulata.

Árpinak volt egy kis burgerezője.
A hely kissé megkopott volt, de az ételek minősége egészen más szintet képviselt.

Balázs egyszer betévedt.

Aztán még egyszer. Aztán egyre többször.
Közben folyton ezt mondogatta a testvérének:

„András, ezt neked is meg kell kóstolnod.”

András végül beült, megkóstolta.

Az arányok a helyükön voltak, az ízek karakteresek, a textúrák valódi élményt adtak, de a hely hangulata, adottsága ettől a színvonaltól mérföldekkel elmaradt. Az a színvonal, amit a konyha képviselt, sokkal többet érdemelt.

Ekkor jött az ötlet:
mi lenne, ha csinálnánk egy helyet, ahova mi magunk is szívesen beülnénk? Egy helyet jó burgerekkel, burritokkal és azzal a hangulattal, ami miatt az ember visszajár.

étterem logo

Gyerekkorunkban sok történetet hallottunk Édesapánktól, aki fiatalon Nagyapánk éttermében dolgozott.

Ő mindig azt mondta; "egy jó vendéglátós nemcsak ételt visz az asztalhoz, hanem hangulatot is."

Szerinte a figyelmesség, a humor, a precizitás legalább olyan fontos, mint az ételek minősége!

Ezek az értékek ma is velünk vannak és igyekszünk minden nap ennek a szemléletnek a szellemében fogadni vendégeinket.

Így fogtunk össze hárman… Árpi, Balázs és András.
És így született meg a BUBU Zuglóban.

Egy hely, ahol minden falat élmény, ahova mindig szívesen visszatérsz.


étterem logo

A BUBU vélemények mögött valódi vendégélmények vannak

Vendégeink több mint 500 értékelés alapján közel 5⭐-ra értékelik a BUBU burgereit. A legtöbben a szaftos húspogácsát, a karakteres szószokat és a barátságos hangulatot emelik ki.

Андрій
Csodálatos hamburgerek, nagyon kedves emberek, biztosan visszatérek, üdvözlet Ukrajnából 🤝
Bárdos Dominika
2x voltam ott mindig öröm visszatérni. Kóstoltam már burgert, tacot és burritót is. Mindegyik isteni finom szaftos de nem túl zsíros és ízesek. A házi szószok a kedvenceim bármelyiket ajánlani tudom, mert mindenki megtalálja a neki tökéleteset. Gyors a kiszolgálás, gyönyörű a hely és családias a hangulat. Szívből ajánlani tudom☺️
Paolo Landuzzi
Minőségi ételek Barátságos kiszolgálás
Eszter Varga
Messze a legjobb burgert kaptam tőletek, pedig már sok sok kézműves burgerezőt próbáltam. Ár érték arányban is nagyon jó, egyébként elsőre házhoz rendeltünk, és sajnálom, hogy nem fotóztam le, mert tökéletes állapotban érkezett meg. A krumpli ropogós maradt, a burgerek nem nyomódtak szét, a csomagolás is külön figyelmet kapott. A tökéletes burger metestesítői vagytok, felülmúltatok minden eddigi élményt. Köszönöm.
Bence Mélykúti
Nagyon jó burger és megfelelő kézműves sör 💯
Szimonetta Lesták
Gyors és kedves kiszolgálás, nagyon finom hamburgerek. 😄
István Simonyi
Gyorsan elkészül, finom volt a hamburger. Ajánlom kipróbálni a helyet.
Nelli Tóth
Egyetlen egy baj van, minden borzalmasan finom az ember nem tudja mit válasszon ☺️ A személyzet nagyon kedves és a hely ritka hangulatos
Laszlo Zolyomi
Isteni Hamburgerek és a túrógombóc is 😋
Borsodi-Nagy Letícia
Nagyon finom volt mind a burger, mind a burrito. Az ízek remekül harmonizálnak, a burgerek pedig igazán szaftosak és ízletesek. A személyzet rendkívül kedves, segítőkész és mindig mosolygós, ami még kellemesebbé tette az ott töltött időt. Csak ajánlani tudom a helyet, biztosan visszatérünk még! 😊🍔🌯

A döntések, amelyek a BUBU ízét formálják:

🥩 Friss marhahús
Burgereink húspogácsája rendszeresen frissen érkezik.
Nem raktárból dolgozunk, hanem friss alapanyagból, mert így marad szaftos és karakteres minden burger.

🍞 A bucink egy tesztelt recept alapján készül
Hosszú kísérletezés után találtuk meg azt a receptúrát, amihez ragaszkodunk. A pék ez alapján készíti a bucikat – pont úgy, ahogy a burgereinkhez kell.

🌿 A szószaink saját ízek
A majonéz alapból indulunk, de a karaktert mi adjuk hozzá: friss lime, koriander, zöldfűszerek. Ezek azok a részletek, amelyek megkülönböztetik az ízeket.

🌮 Nem csak burgerben gondolkodunk
A burritókhoz és tacókhoz például olyan tortilla érkezik, amit egy mexikói családi recept alapján készítenek – ezért az ízek sokszor meglepik azokat is, akik először kóstolják.

A végén mindig ugyanaz számít: amikor beleharapsz a szaftos burgerbe, vagy egy jól megtömött burritóba, és érzed, hogy minden a helyén van.

étterem logo

Nem egy futószalagos helyet akartunk.

A BUBU-val az volt a célunk, hogy legyen egy stabil pont a környéken.

Egy hely, ahova jó betérni egy burgerre.
Egy beszélgetésre.
Vagy csak egy gyors vacsorára.

Ahol a vendégek idővel ismerőssé válnak.

Ahol a kollégák nem cserélődnek folyamatosan, hanem együtt építjük a hely hangulatát.

Ahol a törzsvendégeket név szerint köszöntjük, és ahol egy jó burger, vagy burritó nem csak egy gyors étel, hanem egy jó élmény része.

étterem logo

Amikor a vendégek visszatérnek

Volt egy vendégünk Amerikából.

Két hetet töltött Budapesten, majd az utolsó napján azt kérte a barátnőjétől, hogy mielőtt hazarepül, még egyszer szeretne enni egy BUBU burgert.

Az ilyen pillanatok sokat jelentenek nekünk.

Ahogy azok a vendégek is, akik hetente, Budáról járnak vissza.
Akik messziről köszönnek.
Akikkel már néhány mondat után folytatódik a beszélgetés.

Ettől válik egy hely többé, mint egy street food konyha.

❤️🍔 És ettől lett a BUBU egy olyan zuglói hely, ahová 1 000+ vendégünk szerint is; jó visszatérni.

étterem logo